Kötélideg.

Amikor eléred azt a szintet, mikor már... nos, nincs mit vesztened. Mikor már nem érdekel mi lesz.
Elhihetitek, felbecsülhetetlen. Átértékeled magadban a súlytalanságot, ahogy minden kötelet szép lassan elengedsz. Kicsattanóan vagyok, sőt, annyira hogy úgy érzem semmi sem zökkenthet ki az egyensúlyomból. Se egy akadékoskodó alak a múltból, se pár világi span, se semmi. Najó valljuk be amikor úgy érzed hogy egyik legérettebb barátod átmegy egy 4 éves, királynő komplexusos kisgyerekké ott azért pattanok és Szofi bevallása szerint Retina égető nagyságú szöveget írok, elismerem, vannak rosszabb 10 perceim.:D

Nyaggat a szervező, vigyem a képeket, ideje nyomtatni a fotókat, keretezni és kiállítani. Nyakunkon az október vége. Nyakunkon?! Nekem már a torkomban van, vagyis torkig van. Ez az egy, ami az egész hetemet tönkre tudja tenni, ha a kiállításra gondolok, hatalmas forduló ponthoz érek, mert nem mindenkinek van fotó kiállítása 16 évesen, főleg, hogy a tudásom a béke fenekének az aljának az alatta lévő részén van. És elégedetlen is vagyok magammal, mivel a nikonnak b*szottul sz*r a fókusza, és már egy egész testet se bír távba venni. A depresszió kerülget az egész megfelelési vágytól, de túlélem azthiszem, csak essek túl rajta. Lesz még ezer lehetőség az életben, főleg hogy mindennek oka van...
Az animációval pedig szintén hadilábon állok. Nagyon átakarok menni fotográfusra, kisképző, Jaschik, valami... akármi. Imádom az osztályközösséget, tényleg, nincs vele bajom. Egyszerűen vannak rosszabb napok osztály szinten is. Meg nincs már hangulatom a szarakodáshoz, a fotózás egy ideje jobban mozgat, de anyám úgy is lehurrog hogy Minden héten kitalálok egy új hóbortot. Nem, egyszerűen keresem önmagam. És nem tudom ki erőltette ezt a sulit... 3 szaros szak közül meg bravúros volt a választás főleg hogy rajzilag sehol sem állok. Tavaly is volt ilyen téma hogy elmegyek, de anyu meggyőzött hogy adjak még egy évet, ez az az év. Szóval ha januárra se változik a véleményem azthiszem elkezdem rágni a fülét, hiányozni fog az osztály, lenne miért maradnom. De mérlegelnem kell.

Szóval élek, vagyogatok. Ja és panaszkodás van hogy nem tetszik amit írok, csak ezzel az a baj hogy olyanok járnak ide akik nem bírják a véleményem róluk. (súgok nektek valamit... felénk az ilyeneket életteleneknek csúfolják... ja és ha nem tetszik hogy blogolok akkor van jobb sarokban egy pici X, nem kértem hogy olvassatok.) Mert amíg van aki bátorítson az írásra, amíg ettől jobban érzem magam, nem törik meg a hangom, mert a blog az, ahol önmagam lehet. Arról nem is beszélek hogy egész finoman fogalmazok magamhoz képest, de parasztlázadás mindig volt, és mindig lesz, addig is olvasnak engem, és eszi őket a fene, és kutatnak utánam. Fantábor? :) Az.

Ez biza szerelem gyermekeim.!

Ha egyszer nem találtok ne lepődjön meg senki... A halál paráim mellett betegessé nőtte ki magát az eltűnés utáni vágyam, de ne ijedjen meg senki, velem minden rendben, csak épp nem akarok többé lenni.:)