Hé haver, ne tedd még el a poharakat.

"Büszke gombaként folytatom utam,

egy világban hol a cél a 6 láb mélység,

Bárcsak egyenesbe jönne minden,

Pardon uram, tisztázhatnánk pár dolgot."

Sunyi... Nagyon rég használták rám ezt a jelzőt, de így utólag kitör a nevetés hogy ezt egy olyan ember mondja rám, aki egy bizonyos Agárdi buliról ellopta majdnem az összes Biliárd golyót, és én még nem voltam az arc aki falazott neki. A millió másik behúzásról had ne beszéljek...
Sunyi... Aki Fehér aljával lóg, és pofája nem lett volna megmondani konkrétan hogy nem szeret, ehelyett kihasználta hogy kidolgozom neki az angol tételek és az első hónapom vele töltöm.
Sunyi... Aki egy olyan embernek mondja ezt rólam, aki amúgy a fél sulira gúnyneveket aggat, de pofája befordul ha valaki megtudja hogy miket mond másokra a hátuk mögött és kikezd vele.

Tehát Sunyi vagyok? Barátom, ez nem egy tükör, szóval ne engem illess ilyen jelzőkkel. Meg kell dögleni hogy egész héten ez kattog az agyamba. Ordítanék, de nem teszem, hallgatok, és inkább csak mosolygok. Baszadék.

Egyébként élek, virulok. Sokszor használom ezt a jelzőt, amolyan figyelem elterelő. Ilyenkor általában megmosolyognak az emberek, és mielőtt bármit kérdezhetnének visszakérdezek hogy És te?
Hetek óta valami fura fazonnal álmodok, Pesten vagyok, még hozzá azt is tudom hol, azthiszem a Lurdy mögött, ahol 4 éve jártam Everrel szilveszter tájékán, vagy karácsony volt.? Lényegtelen, az lényegesebb hogy kapok tőle egy szép piros almát, aztán eltűnik, és énis, valahol a Berényi játszóterén ülök a hintán, kezemben persze az alma, aztán valami mókus fut át előttem, derült égből villám csapás.; megdobom az almával, és láss csodát a mókus szörnyet hal, nekem pedig megfájdul a tarkóm. Aztán felébredek, de mindig ennél a pontnál, és nem tudom miért. Napok óta fáj. Szédülök, és hányingerem van.

Nem tudom miről is írhatnék, levágattam a lóboncom, a hajvasalómat a nagy sietségben meg otthon hagytam, szóval ebből se lesz hétvégi fotozkodás. Sebaj. Egy kicsit viszont hiányzik, mindennek megvan az előnye és a hátránya, boldogít ez a tény. Szerdán avatás, bár ne kéne részt vennem, de a fotózásra elígérkeztem egy gyengébb pillanatomban, nagy pofájuk van ez tény, de nekünk is volt, mégse kaptunk ekkora szívatást. Geciség.

Ezt kell szeretni. Csak írni szerettem volna, hogy ne legyen olyan üres ez a kis szerencsétlen.

00:37.

"Ne törd össze a szívem mielött neked adnám,

Valami eltört, elfelejtve szeretni és szeretve lenni,

Kiss me hard before you go, minden elalvás elött,

Álomországban találkozom veled fél évvel ezelött,

olyan sokáig jégbe fagyva..."

Vicces ez az egész szituáció. Újra a saját csapdámba kergetem magam.? Talán a legegyszerűbb megérteni ezt az egészet ha az elejéről kezdem, de talán még úgyse, amilyen kódolt nyelven beszélek, de megpróbálom levezényelni a szituációt, nem, nem miattatok, leginkább magam miatt. Senki miatt nem írok, soha, csak is magam miatt, elég nehéz erősnek maradni egy olyan környezetben amiben senkihez se tudsz fordulni, tényleg senkihez, akihez tudnál, valószínűleg pedig nem értené meg ezt az egészet, szóval tényleg nem, megérzi az ember az ilyet. A hovatartozás, meg a többi tetű dolog, szóval csak írok, pattognak a billentyűim, ez a legegyszerűbb formája az önkifejezésnek számomra, és alkalmazom. A saját pszichológusomat játszom, végülis néha értelmes emberekkel is kell beszélgetni nem.? :)

A legrosszabb dolgok egyike a világon nem tudni hogy helyes e az út amit járunk, de ez az ember nem én vagyok, én az vagyok, aki tudja hogy a helyes úton jár, csak a helyes út is tele lehet fekvőrendőrrel, és tudja, hogy képes ezeket az akadályokat lekűzdeni, még is bizonytalan a következmények miatt... Mekkora lesz a kár, mi fog történni, és milyen lesz az érkezés. Ami a másik legrosszabb dolog, amikor már nem tudod a piára fogni a tetteid, mert ha belegondolsz, igazából rohadtul nem iszol, és hazaérkezés után csak nem hiszi el senki hogy megbontasz egy üveg hangulatfokozó sz*rt. Látszik hogy nagyon elkezdődött az év, alig várom hogy megint vége legyen ennek az egésznek és tök egyedül maradjak, megint a célom annyi legyen hogy hazajussak lehetőleg egyben.

Lekell lőnöm ezt a tükröt a bal oldalamról, borzalmasan nézek ki, egy 3-szor nagyobb pulcsi, rém álmos fej és vörös párás levegő nyúzta haj. Csodás látvány, ha ebbe valaki képes bele szeretni azon valami átok ül, és muszáj eltöltenie velem két hetet ahhoz hogy a lelke megszabaduljon, vagy valami ilyesmi. Mint a mesékben. Ebből is kikéne nőnöm. Lehetetlen. Vigasztaljon a tudat hogy egyszer a fájdalom is szabadon enged, minden ideiglenes, és minden találkozásnál egy kicsivel közelebb puszilok a szájához, mit veszíthetek.? Megint átbasznak... akarom mondani átvágnak, nagy cucc, szép lassan hozzá szokok. Végül is magamnak főzöm ezt a levest is, aztán tudni illik hogy ha én valami nagyon menő törvény könyvet írnék rólam magamnak azzal kezdeném hogy Elég érett vagyok ahhoz hogy eltudjam dönteni mit akarok, a választásaim átgondoltak, számolok a következményekkel és felelősséggel vagyok a tetteimért. Vagy valami ilyesmi. De most bízok benne hogy nem fog, képes voltam neki minden akadozás nélkül megnyílni és elmondani neki a fájdalmaim, jó jel.; Bízok benne aprócska "de" nélkül.

Egyébként általános tény, miszerint életed egyik területe helyre áll, a másik látványosan atomjaira hullik. Egy szóval élvezem ahogy mások szarja miatt én leszek végül a bűnbak. De mosom kezeimet mert nem én kezdtem el hitegetni egy fiút azzal hogy én most világi szerelmet élek át vele kapcsolatban.. A legtöbb emberrel az a baj hogy nem látja a kilométeres különbséget a Tetszés és a Szerelem között. Legalább is nálam, komplikált vagyok, végülis a védjegyem engedi miszerint nő vagyok. De azthiszem ez nem a megfelelő hely, és idő a szívemhez vezető út feltáráshoz, mert ez nem járda, hogy mindenféle köcsög járja NO!

Összefoglalva... Szóval azthiszem kicsit sikerült megint oldalba rúgnom valakit lelkileg, fasza vagyok, és kib*szott büszke..
Megvagyok, örülök mint majom a farkának, avagy mint én a "levakarhatatlannak". :)
Az agyamra megy az iskola, de az idei évben furcsa mód jobban bírom a strapát, és próbálok az osztálytársakkal szocializálodni, végülis elhanyagolva érzem magam távolabbi barátok által, amit inkább nem bolygatok, biztos meg van az oka, de nem tudok senkit beszélgetésre kényszeríteni. Szóval úgy elfoglalom magam, pakolászok, meg valamit próbálok összehozni hogy ne unjam halálra magam ilyen tetű mód, néha a magam szórakoztatására eljátszom hogy én vagyok a mumus, elbújok a pulcsimba és Athinára búgok, de ez is csak pillanatnyi boldogság, egyébként egész jól megvagyok vele. Idióta játék, felkéne nőni.

Csak az élet.

"A sötétben is ott van a fény,

csak elfelejtetted felkapcsolni a villanyt,

Nem érdekel már semmi

Vissza a rutinba."

6.30, annyit hallok hogy lezuhan pitbull az ágyunk alá és egy duettet kezd énekelni velem. Ja csak az ébresztő...
Felülök, kihalászom friss szobatársam telefonját az ágy alól, aztán vissza fekszem, hamarosan az én Oliverem is dalolni kezd úgy 6.45 fele, az a 15 perc nagyon sokat számít.
Aztán a szokásos, felöltözöm, fogat mosok, közben a gép is beindítja magát, már ha a mélyen tisztelt nevelő tanár felnyomja az áramot. Gyors check. Sehol semmi, mindjárt hét, nem is tudom mit várok. Balra tőlem totál káosz, valami rendnek látszó zűrzavart hozok össze az asztalomon, fejből megy már az órarend ha hazudni akarok. Majd egy hónap múlva.
7:30, utolsóként lépek ki a szobából, persze a kuka megint rám maradt, 2 perces zacskó csere, leoltom a villanyokat, még egyszer visszanézek nyomokat keresve a tegnap esti vacsora csatánkból. Indulás.
Az út 3, és fél percbe telik, az én tempómban 8, csak hogy két számot tudjak hallgatni az unalmas és együtemű úton. Nénik, bácsik, gyerekek és fél felnőttek.; Jónapot-Jónapot. Igaz hogy még csak reggel van, aztán miútán elmegyek mellettük leesik a tény hogy még csak most kelhettek ők is, a csipa még ott ül a szemük sarkában, és a földet bámulják, nem köszönnek vissza, elnéző vagyok, reggel van.

Az órák telnek, telnek, telnek, és egyre inkább kezdem úgy érezni magam mint egy oroszlán ketrecben ragadt macska, csak az üvöltés, egy olyan nyelvet beszélnek amit az értelmes beszédet hírből sem hallotta, vagy a normál hangerőt. Igazából tök mindegy, néha még én is próbálok részt venni a hülye játékukban, de bele bukok.
Visszaesünk a koliba, onnan pedig az ágyamba, kitisztítom a fejem, szelektálok, és megszabadulok mindentől ami ma történt, felejtek, aztán elfoglalom magam. A napokban a legizgalmasabb elfoglaltságom a légy hajkurászás. Nem sok sikerrel, de legalább van dolgom. Meg rajzolások. Vagy valami hasonló.
Tankör, és valami tanulás félével próbálkozok, de igazán nem tudom hogy eszik e vagy isszák, de másfél óra alatt megemésztem. Eztán vacsorázunk, már amennyi jól esik, mert hogy nagyon kezdik elvenni az étvágyam, ez neked nem áll jól, ehhez te túl kövér vagy. Oké. Rendben. Akkor tegyünk ellene, csak előbb a szónoklók is mossanak kezet. Ez megy 9-ig, egy hangulatos fürdő a félhomályba öltöztetett fürdőbe, és alvás, vagy csajos lelkizés, vagy éjszakai szaladgálás a sötét szobába. Előszeretettel űzöm, nem tudok aludni. Replay.

Két napja nincs villany a mosdóba, jó kolisok vagyunk.:)

Lökdösődjünk.

"Vízszintes vonalak, csak újabb emlék tetoválások

Érzelmek, Kitartás, Csak a kudarc

Légy kedves

Úgyse kapsz viszonzást."

Legyünk viccesek, tiporjuk porba az embert, ez tudjátok mikor a legviccesebb? Ha az érzelmileg labilis egyedeket támadjuk, mert úgy se tudnak védekezni, főleg ha ígyis-úgyis felveszi amit mondunk, legyen annak valóság alapja, vagy csak egy puszta sztereotípia. Gyengülök, borzalmas iramban. De ettől függetlenül mindennap felkelek, mindennap kifestem magam, szembenézek magammal, és elmondom a fogadalmaim, motiválom magam, és mindennap ígérek, vagy hazudok magamnak.? Igazából az egészre kibaszott alkalmatlan vagyok és csak áltatom magam azzal a ténnyel hogy jól vagyok, mikor elég egy rossz szó és robbanás kész vagyok. Nem tudom mi van, egyszerűen reménytelen az egész. Győzködöm magam, bedugom a fülem és elbújok a világ zajai ellen, aztán persze jön az igazzá vált mondás.; Aki menekül örökké futhat. Én pedig csak rövidtávon vagyok jó, az órák borzalmasak, nem értem az anyagot, még ha ez csak egy tantárgy is, mióta akarok én minden kibaszott embernek megfelelni? Holmi jött menteknek. Aztán kifakadok, és nem tudom már elhitetni a fejemben kialakított képet, már is borul minden...

Kapcsolj ki, ne parázz... Könnyű mondani, érdekes egy szer ez az élet, de valahogy nem az én stílusom, egy elég aljas dolog, hogy amikor újra felállsz, és azt mondod hogy próbáljuk meg újra, minden elmúlt, jön a szélcsend és önfeledten nevetsz, és úgy döntesz elmész egyet hintázni, zenét hallgatni és a gondolataiddal lenni, csak élvezni ahogy a szél belekap a hajadba, és egyszerűen csak szállsz, akkor is még egyszer utoljára beléd rúgnak, olyanok akik nem is ismernek, és a te életkorodnak talán a kétszeresét nyomják.. Gusztustalan... Hányingerem van az egésztől, amióta megérkeztem csak görcsölök és bőgök, ha nem bőgök, potyognak csendben a könnyeim, már olyan orrhangom van hogy a saját hangom irritál.
Egyébként utálok ezekről beszélni... Még szerencse hogy jön a rosszidő.